Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a Megyei Területfejlesztési Tanács vezetésével 2000-ben dolgozta ki a megyében keletkező települési szilárd hulladékok kezelésének koncepcióját. Erre alapozva 2001-ben készült el a megye települési szilárd hulladékai kezelésének stratégiai programja, amely a későbbi projekt előkészítő alapdokumentuma volt. Ehhez 2002-ben elkészült egy "Screening documentation" című tanulmány, amely az EU támogatási dokumentumok előkészítését célozta.
A Megyei Közgyűlés 102/2001.(IX.21.) MKGY sz. határozatában fogadta el a beruházás célkitűzéseit és alapkövetelményeit. 2004-ben a Megyei Területfejlesztési Tanács vezetésével az önkormányzatok elkészíttették és benyújtották a program Európai Unió Kohéziós Alap Támogatási Kérelméhez szükséges dokumentumokat. Az Európai Bizottság a 2004-2006 programozási időszakban a Projekt csak egy részének pénzügyi támogatásához járult hozzá. Az I. ütem megvalósítására az önkormányzatok által 2006-ban megalakított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás 2006. március 29-én Támogatási Szerződést kötött a Kohéziós Alap Közreműködő Szervezetével, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakónépessége 583 240 fő, a 11 társuló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település lakónépessége összesen 12 102 fő, a fejlesztés összesen 595 342 fő ellátására terjed ki.
A projekt célja a fejlesztéssel érintett lakosság számára olyan települési szilárd hulladékgyűjtési- kezelési rendszer megvalósítása, amellyel teljesülnek mind az Európai Unió vonatkozó követelményei, mind az ezekkel harmonizáló hazai jogszabályok előírásai.
A regionális hulladékgazdálkodási rendszerhez csatlakozott települések, a konzorciumi szerződésben, megállapodtak, hogy a régión belül három önálló gyűjtőkörzetet alkotnak.
MEGNEVEZÉS | A települések száma (db) | A lakosok száma (fő) | |
1. | Nyíregyháza és Térsége Hulladékgazdálkodási Társulás (Nyíregyháza központtal) |
72 |
333 482 |
2. | Felső-Szabolcs és Bereg Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás (Kisvárda központtal |
79 |
137 342 |
3. | Szatmári Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás (Nagyecsed központtal) |
89 |
124 518 |
Összesen |
240 |
595 342 |
A projekt megvalósítására két szakaszban kerül sor. A jelenleg futó I. ütem a projekt teljes költsége közel tízmilliárd forint, melynek legnagyobb részét a tervezési és kivitelezési tender alkotja.
Az I ütemben megvalósuló beruházás:
- 2 zöldmezős regionális hulladéktelep (Nagyecsed, Kisvárda) megépítése
- nyíregyházi hulladékválogató telep megépítése
- több mint 8 km útépítés
- az építés előkészítése., tervezési, engedélyezési feladatok ellátása, kiviteli tervek készítése
- bezárt elhagyott, szabálytalan hulladéklerakók rekultivációjának tervezés
A hulladékgazdálkodási program első ütemének megvalósításához rövidesen még öt további tendert kell kiírnunk, ugyanakkor elő kell készíteni a program második ütemét. Már látható, hogy a második ütemben a korábbi terveknél kisebb léptékű és gazdaságosabb programot kell készíteni. Ennek egyik oka, hogy a Magyarországon erre a célra uniós forrásokból felhasználható keret szűkösebb az eredetileg elképzeltnél, ezért nem számíthatunk arra, hogy annyi pénzt kapjunk, amennyi a teljes program megvalósításához korábban gondoltuk.
A program fontosabb állomásai
2001: Elkészül Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Szilárd hulladék-gazdálkodásának stratégiája
2002: A megyei közgyűlés elfogadta a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer beruházás előkészítő tanulmányát
2004: március Elkészült Szabolcs-Szatmár Bereg megyei települési szilárdhulladék-gazdálkodási program
2004: június. Szabolcs-Szatmár Bereg megyei települési szilárdhulladék-gazdálklodási rendszer nevű pályázat benyújtása került az Európai Unió Kohéziós Alapjára.
2005: december: Európai Uniós határozat A Szabolcs-Szatmár Bereg megyei települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer - I. szakasz -elnevezésű projektnek a Magyar Köztársaságban A Kohéziós Alapból nyújtott támogatásáról
2006: március 05. Megalakul a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
2006: március 29. Támogatási szerződés aláírása Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium- Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
2006: december 14. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás megvásárolja a Megyei Feljesztési Ügynökség Kht.-t, mely a Társulás és a program munkaszervezete lett.
2007: március 05. Aláírták a szerződés az I ütem tervezési és kivitelezési munkálatainak elvégzésére. A közbeszerzési eljárás nyertese a Vegyépszer-KEVIZ 21-Közgép Konzorcium.